Miniszteri látogatás a bőszénfai hidegvérű ménesben

(fotó: Lang Róbert)

 

Augusztus 28.-án csütörtökön Bőszénfára látogatott Dallos Gyula miniszteri biztos társaságában Nagy István agrárminiszter, Mátrai Márta az Országgyűlés háznagya, Szita Károly Kaposvár megyei jogú város polgármestere, és Prof. Dr. Horn Péter akadémikus, a kaposvári egyetem korábbi rektora, rector emeritus. A vendégeket Prof. Dr. Kovács Melinda rektor, Dr. Borbás Zoltán kancellár és Nagy János a bőszénfai Vadgazdálkodási Tájközpont vezetője fogadta.

A látogatás során a vendégek megtekintették a több, mint 120 lóból álló magyar hidegvérű tenyészetet, a szarvasfarmot, a vadfeldolgozót és az őshonos magyar parlagi szamár állományt.

A bemutatót követő szakmai megbeszélésen Nagy János ismertette a magyar hidegvérű lófajta fenntartása, nemesítése érdekében a Kaposvári Egyetemen folytatott munkát, és felvette, hogy az Egyetem vezetése szeretné, ha a bőszénfai magyar hidegvérű állomány hivatalosan is a fajta állami fenntartású genetikai központjává válhatna. Miniszter Úr méltányolta a látottakat, az eddigi tenyésztői munkát, és a felvetéssel kapcsolatban kérte, hogy készüljön egy olyan előterjesztés, amely felvázolja a fajta jövőképét, hasznosítási formáit, hogy mire és hogyan lehet  majd ezt a lovat alkalmazni; vagyis, hogy milyen legyen a magyar hidegvérű ló szerepe a XXI. században.

A Miniszter Úr által elmondottak felhívják a figyelmet arra a megkerülhetetlen feladatra, hogy az őshonos fajták tekintetében nem elég arra törekedni, hogy lehetőleg mindent úgy vigyünk tovább, mint ahogyn azt eleink tették, hanem ezeknek az állományoknak szervesen bele kell illeszkedniük korunk változó világába, és egy meglévő, vagy újra megteremtett igényt kell kielégíteniük, mint ahogyan pl. az őshonos mangalica fajta is teszi a modern gasztronómiába beleilleszkedve.

Ahhoz tehát, hogy a tenyésztői munka, az ezzel járó invesztició eredményes legyen, egyértelmű, jól körülhatárolható, és reális igényeket kiszolgáló tenyészcélra van szükség. “Semilyen szél sem jó annak a hajónak, amelyik nem tudja, melyik kikötőbe igyekszik” szól az ókori hajós mondás. Ez napjainkban sincs másként, noha a hajókat jórészt már nem a szél hajtja. Értelmezve ezt a hidegvérű ló tenyészcéljára, milyen hasznosítási lehetőségek állnak a fajta előtt? Ezek közül egyik a fajta izomerejében rejlő potenciál, melyet például a környezetkímélő erdőgazdálkodásban lehet használni. Másrészt, miként a lovassport más ágai (díjlovaglás, fogathajtás, military) is a hétköznapi igényeknek  sporttá finomításában tudtak/tudnak fennmaradni, célszerű lenne az egyébként népszerű rönkhúzató és hasonló versenyeket felkarolni a hidegvérű lótenyésztés érdekében. Másik lehetőség és kitörési pont a húsirányú hasznosítás. Le kell azzal számolni, hogy ma ennek a témának már a felemlítése is eretnekségnek számít! Noha a magyar ember Szent István óta leginkább csak szükséghelyzetben eszik lovat, más országokban (Olaszország, Franciaország, Svájc) a lóhús kifejezetten magas presztizsű, drága húsnak számít, és hosszú távon is stabil, fizetőképes keresletet jelenhet a vadhús termékekhez hasonlóan. Feléleszthetők lehetnének a lótej-termeléssel, hasznosítással kapcsolatos korábbi kezdeményezések is.

Jelen írásunk keretében csak néhányat emeltünk ki azon lehetséges tenyészcélok közül, amelyeknek a sora kellő fantáziával és kreativitással növelhető. Ahhoz azonban, hogy ezek a célok hatékonyan tudjanak megvalósulni, széles körű összefogásra van szükség, amelyben a nagy tenyészeteknek és a kistenyésztőknek is egyaránt megvan a helye, és a feladata. E téren igen gyakran felvetődik a kérdés:

Szükséges-e, vagy sem állami intézmény egy fajta génmegőrzése érdekében?

Ez nagyon régi kérdés, már Wesselényi Miklós is felteszi 1829-ben keletkezett művében. (A régi híres ménesek egyike megszűnésének okairól) Máig érvényes módon megállapítja, hogy a magántulajdonú gazdaság gyorsabban reagál az innovációra, sok esetben hatékonyabb is, de az állami intézmény nagyobb stabilitást ad, kevésbé függ a tulajdonos egyéniségétől, anyagi helyzetétől.

A tenyésztő egyesület 1990-es megalakulása óta tapasztaljuk, hogy különösen a ménutánpótlás és az egyes vonalak megőrzése terén sokkal jobb helyzetben vannak azok a fajták, amelynek van állami főménese (Shagya-arab, lipicai, gidrán, nóniusz), mint amelyeknél ilyen intézmény nincs.

Ezek az intézmények ugyanis nemcsak mint tenyészetek működnek, hanem mesterséges termékenyítő állomást üzemeltetnek, a fajta genetikai központját is jelentik, amiből az adott fajta magántenyésztői is profitálhatnak.

A magyar hidegvérű fajtán belül a ménutánpótlás a békáspusztai méncsikótelep megszűnése óta nagyon esetleges. Míg korábban a tenyésztés bázisát a kihelyezett állami mének alkották, addig ma ezek száma már csupán 27 egyed, és ezek is 15 évnél idősebbek, a legöregebb 24 éves, tehát ez a ménpark néhány év alatt kiöregszik, kikerül a tenyésztésből. Jelenleg tehát a központi méncsikótelep hiányában a tenyésztők saját maguk nevelik fel a méncsikókat, készítik fel a vizsgára. A tapasztalatok szerint a fajtában tenyésztésre használt mének száma nem csökkent, 160-180 között van, ami bőségesen elegendő a fajtafenntartáshoz, illetve haszonállat-előállításra is jut.

A nagyobb probléma, hogy az optimális ménnevelés feltételeinek biztosítására csak a tenyészetek kisebb hányada alkalmas, ami a beltenyésztettség veszélyét hordozhatja magában. A párosításokat egyre inkább a mének földrajzi elhelyezkedése határolja be.

Hogyan segíthetné jobban a bőszénfai tenyészet a magyar hidegvérű fajta fenntartását, nemesítését?

Kaposváron az Egyetem, az 1980-as évek közepén a lovak hús és tej irányú hasznosítására folytatott kísérlet keretében létrehozott egy magyar hidegvérű tenyészetet, melyet később – fajta-összehasonlítás céllal – más külföldi hidegvérű fajták egyedeivel is kiegészítettek. Ennek a kísérleti állománynak a minőségére jellemző, hogy 1994 óta (2011-től Bőszénfán) 68 fedezőmént adott az országos tenyésztés számára. Az igás célú használat mellett a ménesben foglalkoznak a hidevérű lovak hátas célú és terápiás használatával, a lóval való legeltetés tájfenntartó hatásával, összehasonlítva azt más fajokkal (szarmasmarha, gímszarvas, szamár). Ez alapján elmondhatjuk, hogy a Kaposvári Egyetem hosszú idő óta élenjáró szerepet játszik a magyar hidegvérű ló fajta fenntartásában.

Annak érdekében, hogy a ménes a jelenleginél hatékonyabban tudjon működni és a fajta genetikai központjává váljon, 30-35 válogatott minőségű törzskancával, vonalanként 2-3 fedezőménnel, mesterséges termékenyítő állomással, a saját tenyésztésű és a magántenyésztőktől nevelésre átvett méncsikók részére alkalmas istállókkal, területtel,  kiképző bázissal kellene rendelkezzen.

A ménállomány tekintetében a fedezőmének jelenlegi létszáma a tenyészet saját kancáinak fedeztetésén/termékenyítésén túl arra is ad lehetőséget, hogy azokat a méneket amelyekre aktuálisan a tenyészetben nincs szükség, de a későbbiekben a fajta érdekében potenciálisan szükség van, megfelelő körülmények közé, magántenyésztőknek bérbe lehessen adni, ezzel is biztosítva a genetikai diverzitást.

Ahhoz, hogy ez megvalósuljon a ménest, illetve az itt tenyésztendő lóállományt a jelenlegi ménesgazdaságok (Bábolna, Szilvásvárad) állományához hasonló nukleusz állományként, a többi tenyészethez képest fokozottan védve kellene fenntartani.

A tenyész-utánpótlás szempontjából létszámfeletti egyedek értékesítése az első bonitálás után 2 éves korban, majd a kiképzett egyedeké is nyilvános árverésen történne.

A későbbiekben a tenyésztésből kisorolt idős kancák is a fajta iránt elkötelezett magántenyésztőkhöz kerülhetnek. (Ahogyan erre van működő gyakorlat a lipicai és a nóniusz fajták esetében.)

Az Egyetem képes arra, hogy a szakmai szempontok alapján továbbtenyésztésre potenciálisan alkalmasnak minősített méncsikók felnevelését felvásárlás vagy szerződéses tartás által; azok ménvizsgára való felkészítését, vizsgáztatását ellássa.

A Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpontja szakmai nyílt napok, bemutatók szervezésével, az Egyetem szakembereinek, kutatóinak bevonásával közreműködik a fajta imázsának megteremtésében, népszerűsítésében a tenyésztő egyesületnek. Ezzel, mint tudásbázis, közvetve hozzájárul a magántenyésztők szaktudásának növeléséhez is.

 

Nagy János

 

(fotó: Haga Zsuzsa)